„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
A listavezető Videoton 3-0-ra verte a vele szoros kapcsolatban álló Puskás Akadémiát az NBI 11. fordulójában.
A listavezető Videoton jó második félidei játékával 3-0-ra nyert az újonc Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Az egymással szoros együttműködésben álló két csapat mérkőzésén negyedórát kellett várni az első helyzetre, főleg a Videoton próbálkozott, a rivális ellentámadásokra rendezkedett be. A második félidőben már nem bírta a nyomást a Puskás Akadémia, és a 66. percben megtört a jég. A hazaiak a folytatásban még további két gólt szereztek – a 91. percben Álvarez első labdaérintéséből betalált –, így magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.